-Nahát, ez elképesztő!- mondta Quimby, mire ránéztem a papírra. Egyszer eltűnt, máskor látszódott az írás. El próbáltam olvasni a firkantgatásomat : "Egyszer úgyis vége a....-és itt nem tudtam tovább menni, mert hirtelen Dean kikapta a kezemből, és széttépte!!!
-Mégis mit csinálsz???- kérdeztem elkerekedett szemmel.
-Ez a feladatom...-suttogta.- Nem szabad elolvasnod, amit írtál..
-De miért??- hüledeztem. Hiszen biztos valami fontos volt ráírva!!!!!
-Igen. És pont ezért vettem el.
Több beszédre már nem volt időnk, ugyanis Quimby is szóhoz akart jutni.
-CSENDET!-ordította- Liza... te nem vagy közénk való. Ilyet senki sem tud, csak az angyalok. Úgyhogy kérlek, távozz!- mondta halk, de ellentmondást nem tűrő hangon.
-Dean...-kezdtem.-Te.. jössz?
-Nem. Engem nem engednek ki... soha.
Szavai sokkoltak, legszívesebben megöleltem volna, de nem tehettem. Mert mindenki figyelt...és várták, hogy menjek.
-Én aztán nem megyek innen!-üvöltöttem fel, és elkezdtem rugdosni a földet. Nem, nem úgy mint egy idióta, inkább mintha egy bogarat akarnék eltaposni...Na mindegy.
-Azonnal vigyék el! Őrök! Gyerünk, MOST!
Nem tudtam, miért akar kizavarni... aztán rájöttem. A talpam alatt a föld megtört, és egyre nagyobb repedés húzódott a városban. És én mégse mozdultam. Csak álltam. Az egyik őr íjat vett a kezébe (valami speciális, halottölőt) és le akart lőni. A nyíl egyre gyorsabban jött felém, én meg védekezésképpen a karjaimat a fejem elé tettem. Amikor egész közel volt.. nem jött tovább.Értetlenül néztem, mindenki sugdolózott és felém mutogatott. A kezeim pajzsot képeztek,így nem haltam meg másodszorra .És akkor hátranéztem... 2 gyönyörű, hófehér, óriási szárny volt rajtam! Elmosolyodtam, majd újra előrefordultam. De akkor már senki sem volt ott. Még Dean se....
.jpg)
Bocsi, hogy ma rövid lett a rész, remélem azért tetszik :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése