2014. június 16., hétfő

Vége??

 ....Csak feküdtem, és vártam. Vártam, hogy mikor lesz vége.  Gondolkodtam azon, hogy mivel érdemeltem ezt ki. A halált. Hirtelen nagyon elkezdett fájni a sebem, és a fejem is.  Üvöltöttem,  hogy valaki azonnal jöjjön. Két nővér szaladt be. Azonnal átvittek egy orvosi szobába, ahol a főorvos "várt". Mintha meg lett volna rendezve. Csóválta a fejét. Valami nem stimmelt?

 -Semmi baj nincs-nyugtatott meg.- de jobban kell vigyáznia. Pihenjen, és ne sétáljon!

-Az egyik doktor azt mondta, hogy lehet....

-Igen. Most meg nem. Vagyis..szabad, de akkor eléggé kellemetlen érzést fog érezni.

-Oké, akkor pihenés, és semmi séta.- mondtam.

-Pontosan! Ha nem bánja, azért megvizsgálom.-mosolygott kedvesen az orvos.

 Amikor végzett, elmondta az "eredményt".

 -Minden  rendben. Szerintem véletlenül ráfeküdt a sebre. A feje viszont nem tudom, miért pont akkor fájt.

 Azután visszavittek a kórterembe. Fáradt voltam, meg hát amúgy is 8 óra volt, így elaludtam. Különöset álmodtam. Emlékeztek arra, hogy amikor "megölt" az ember, akkor odajött valaki, és felvett? Nos, az álmomban anyu volt az. De lehet, hogy igazából is.  Egyszer csak mást láttam "lelki szemeim előtt" . Saját magamat. A testemben volt egy kés (ahol a seb), és látszott a fejemen egy nagy fekete folt. Ezek össze voltak kötve egy aranyzsinórral. Ez a valóság? Vagy csak az álom?

  Reggel 7 óra lehetett, amikor  felébredtem. Valaki ott volt a szobámban.  Jobban megnéztem, és aput láttam.  Egy széken ült, és elég meggyötörtnek tűnt. Felvirult, mikor meglátta, hogy ébren vagyok.

 -Szia! Hogy vagy?

-Szia! Köszönöm, egész jól. A tegnap eléggé lefárasztott.

-Igen, a doktor úr mesélte. És.... min vesztetek össze anyáddal? -kérdezte, mintha semmiről se tudna.

-Úgyis  tudod....szerinted helyesen döntött?

-Őszintén? Nem tudom. Nagyon maga alatt van, nem is csodálom. De téged is megértelek.

-Mindegy. És veled? Mi újság?

-Ma még nem voltam futni.

 Elnevettem magam. Apu mindig felvidít, ha szomorú vagyok.

-Tessék, ezt anya küldi- adott át egy csomagot. Pink alapon fehér pöttyös kis ajándék masnival. Kinyitottam, és egy kép volt benne.Én és anya. Még kicsi voltam, kb. 10 éves. Anya akkor még teljesen szőke volt. Az arcomon egyre több könnycsepp kezdett összegyűlni. Versenyeztek, ki ér hamarabb le. Apa látta rajtam, hogy meghatódtam, így lassan indulni készült.

 -Figyelj, most megyek. Pihengess sokat! Ebédelj! És rengeteget igyál!

-Okés, és köszönöm, hogy bejöttél hozzám. Ha hazaértél, mondd meg anyunak, hogy megkaptam az ajándékot.

-Nem kell. Ugyanis itt van kint. Na, tényleg megyek! Szia kicsim!- odajött hozzám, és egy puszit nyomott a könnyes arcomra.

 Kiment. Pár másodperc múlva anya jelent meg az ajtóban.

-Szia kincsem.

-Szia.........-válaszoltam zavartan.

-Figyelj..-kezdte.-szeretnék még egyszer bocsánatot  kérni tőled. Nem szándékosan nem mentem oda! A lában lefagyott,  ha 5 méternél közelebb merészkedtem.

-Én nem is haragudtam rád-szipogtam.-csak meg voltam lepve. Kérdezhetek valamit?

-Persze, mi lenne az?

-Te voltál, aki lehunyta a szemem, és felemelt?

-Mikor?

-Amikor leszúrt.

-Öhm.........Na jó, én voltam. De honnan tudod??

-Álmodtam.-feleltem.

-Azta! Az...igazán...jó.....

-Anyu. Én már nem haragszom rád! Ne legyél zavarban!

-Rendben....De ezt soha nem bocsájtom meg magamnak!

-Te tudod. Szóval....minden.. o....................SEGÍTSEN VALAKI!!- megint azt a szúrást éreztem, csak most a hasamban.

-Úristen, valaki hívja az orvost!- üvöltötte anyu-nem hallják??????? Hívjanak orvos!!!!!!!!!!!

 A két nővér bejött, és megint elvittek. Ezúttal a műtőbe.

 -Hozzák az altatószert! Most!-kiabált az orvos.

 Belém szúrtak egy injekciót, és elaludtam. Ennyit hallottam:

 -Nyugodjon meg, semmi baja nem esik! Mi vigyázunk önre!- ezt az orvos mondta.

 Nem láttam, nem hallottam. Egyik pillanatban a testemből kijöttem "Én". Láttam magamat, és a többi embert. Mi történik velem? A sebem vérzett. Fájt. Azzal csináltak valamit. Egyszer csak hallottam egy hangot.

 -Gyere velem! Ne szenvedj!

 Odanéztem... és egy fehér foltot láttam. Fénylett. Gyönyörű volt. Valami elkezdett felé húzni. Igazából nem is felé, hanem egy másik fény felé. Mindenféle színben pompázott, én meg mentem. Mentem, mert akartam, és mentem, mert hívott.  Furcsa érzés lett rajtam úrrá. Boldogság.....és gyötrelem. Melyik legyen? Melyiket válasszam?

 -Nem!-mondtam.-Inkább szenvedek még pár napot,minthogy feladjam!

-Ha most nem jössz, csak nagyon soká léphetsz be ide!

 Még egyszer átgondoltam. Ha a fény felé néztem, valami kíváncsiságot éreztem. De aztán megláttam anyát, aki magába roskadva ül a váróban és sír.

 -Nem baj!  Akkor soká lépek be! Sajnálom!-feleltem a "fénynek".

 -Helyesen cselekedsz! -és ezzel eltűnt.

 Lassan vissza kéne mennem a testembe...-gondoltam. Így hát befeküdtem  "magamba" ,mert a műtét véget ért. Kinyitottam a szemem, és akkor már a szobámba feküdtem. Egyedül voltam. Féltem... bármelyik perc lehet az utolsó? És ha meghalok? Nem tudok a fénybe menni? Vajon jól cselekedtem? Aztán észrevettem a képet anyuról és rólam. Ezzel meg is válaszoltam a kérdést. Igen! Jól cselekedtem!
   


Remélem tetszett a mai rész. Kommentbe várom a véleményeiteket! Holnap-Holnapután folytatás!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése