Történt veled már olyan, ami megváltoztatta az életedet? Ami miatt nem mertél kimenni az utcára? Amitől nem tudtál aludni? Ami éjjel-nappal a fejedben járt? Nos, velem igen.
A nevem Elisabeth Morgen. A történetemről mindenki hallott, ami nem csoda, hiszen az újságok imádják ezeket a szaftos kis sztorikat. Lehetséges az, hogy te még nem hallottál róla? Igen? Akkor elmesélem. Töviről hegyire.
Egyik nap sétálgattunk Milcyvel, és Lisával a parkban. Mindig is nagyon jól éreztem magam velük, és ez most is így volt. Éppen arról beszélgettünk, hogy ki milyen parfümöt használ, (a témát Lisa hozta fel, aki a világ legnagyobb plázacicája) amikor is Milcy megállt.
- Mit csinálsz? Gyere már!- röhögte ki Lisa. Mindig is gúnyolódó volt.
- Mindjárt, csak adok egy kis pénzt ennek az embernek-mondta komoran, Lisa szemébe nézve.
- Lisa... -köszörültem meg a torkom - nem gondolod, hogy esetleg nekünk is hozzá kéne járulni?
Lisa csak gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Te nyugodtan adj neki, hogy elkölthesse piára. De én nem. Mert én nem hülyeségeket vásárolok.
- Ó, persze.-emeltem fel a hangom, bár már akkor tudtam, hogy hiba volt - És akkor mi az a magassarkú a táskádban? -mutattam a bevásárlószatyor felé. Azért mégis csak álljon meg a menet! Pont Ő nem költi feleslegesen a pénzt?!
- Szerinted mi?? Egy cipő! Amit hordhatok! De igazad van, nem kell ilyeneket vásárolnom, járjak mezítláb - "oltott le", mármint akart. Keserű mosollyal álltam előtte, és szánalmasnak tartottam. Mindene megvan. Van barátja, felvették az egyetemre, a szülei gazdagok, és mégsem sajnál meg egy hajléktalant. Egyszerűen faképnél hagytam, és odamentem az öregemberhez.
- Tessék! - nyújtottam át 30 dollárt a kezébe. Hálás tekintettel pillantott rám, és elöntött a boldogság. Nem tartom magam egy angyalnak, de ezt most jól megcsináltam.
- Nagyon köszönöm! - felelte a bácsi.
- Igazán nincs mit! De..- kezdtem - kérem ne költse alkoholra. Vegyen magának ételt. - kértem.
Szomorúan nézett fel rám.
- Vennék én, de... nem merek bemenni a boltba. Akár hányszor betettem a lábam, a biztonsági őrök megindultak felém, és kidobtak - mesélte komolyan.
- És mi lenne, ha mi hoznánk magának ennivalót? - csillant fel Milcy szeme. Ez nem is rossz ötlet!
-Meg..megtennék értem?-makogta zavartan.
- Persze! - mondtam vidáman.
Minden nap a parkban találkoztunk, vittük neki az ételt, és néztük, ahogyan boldogan falatozik. Beszélgettünk is közben, de azt a témát, hogy hogy lett hajléktalan, sose bolygattuk, mert át tudtuk érezni a helyzetét. Nem úgy, mint Lisa, aki időközben levált tőlünk, és nem találkozott velünk. Szerencsére anyuék se haragudtak meg rám, amiért elvállaltam ezt a "munkát".
- Lányok. Holnap lehetne, hogy máshol találkozzunk? - kérdezte.
- Hogyne. Hol? -kérdezett vissza Milcy.
- A park másik oldalán. Ott van egy ismerősöm, ő is enne. De természetesen megosztozunk a koszton.
- Dehogyis! Neki is szívesen hozunk! Mikor jöjjünk? - pislogtam kíváncsian.
- Dél körül? Nektek megfelelne?
- Igen - bólogattunk mind a ketten.
Másnap Milcy eljött a házunk elé, így együtt indultunk el. Az idő kissé borongós volt, és ettől én is elálmosodtam egy kicsit. Amikor odaértünk a szokásos helyünkre, eszünkbe jutott, hogy máshol beszéltük meg a találkát. Nevetve mentünk tovább, közben olyan felesleges dolgokról csacsogtuk, mint például melyik a jobb? A farmersort, vagy a miniszoknya. Milcy azt állította, hogy a miniszoknya a nyerő, én viszont a sortra voksoltam. Amint ezen vitáztunk, észrevettünk, hogy már oda is értünk. A park ezen részén nem jártam még, mert nagyon eldugott helyen volt, és a hajléktalanok legnagyobb tanyájának is tartották. Megláttunk két embert, akik az egyik ház oldalának dőlve beszélgetnek. Gondoltuk, ők azok, így odasétáltunk.
- Jó napot!-üdvözölte őket vidáman a barátnőm.
- Kik vagytok ti? -vonta fel a szemöldökét az egyik srác.
- Milcy - suttogtam - szerintem nem ők azok.
- Nos..az lehet. Akkor menjünk -majd elindultunk a másik irányba.
- Héé! - szóltak oda nekünk - Gyertek csak vissza, kis hülyék!
- Meneküljünk - ragadta meg a karom Milcy, és futásnak eredtünk. Mint egy filmben, a két pasi is utánunk jött. Amikor azt hittük, leráztuk őket, megálltunk, hogy kifújjuk magunkat. Egyszer csak befogták a szánkat és visszavittek minket arra a helyre, ahol találkoztunk. Nagyon furcsának hangzik, de nem tudtam szabadulni a két, erős férfikar szorításából.
- Na, kik is vagytok ti? - kérdezte az egyik. Áradt belőle az alkohol hányingerkeltő szaga. Sajnos nagyon közel jött hozzám, és féltem, hogy le fogom hányni.
- Semmi köze hozzá! - kiáltottam harciasan.
- Óóó..értem - vigyorgott erőltetetten - És az mi a kezedben? Étel?
- Nem nektek hoztuk! Engedjenek el, vagy hívom a rendőrséget!
- Te, hallod - szólt oda a másiknak - a kiscsaj hívja a rendőröket!
- Ó, nee!!! - mondta a másik, majd egyszerre tört ki belőlük a röhögés. - Na, add szépen oda a kaját!
- Még mit nem! - háborodott fel (jogosan) Milcy - Nem vagyunk cselédek, és amúgy sem nektek hoztuk! - rikácsolta.
- Ne kelljen még egyszer szólnom! - ordította - Kérem! - nyújtotta koszos, véres (!) kezét.
- A-aa - csóváltam a fejem.
-Rendben-húzott ki a zsebéből egy.. kést. A pulzusom az egekbe szökött, mert hát arra nem gondoltam, hogy ilyen dolgokat tart a szakadt nadrágjában.
-Kérem ne!-könyörögtem..sikertelenül. Megindultak felém, és kirántották a kezemből a fehér éthordókat. Leültek, és megették a benne lévő ételt, majd felálltak, de most Milcy felé mentek.
-Inkább engem szúrjatok le, idióták!-szóltam oda halkan. Az "idióta" szóra felkapták a fejüket, és megtorpantak.
-Mit beszélsz? Idióta? Hmm.. Megérdemled, hogy megöljelek. Pimasz, haszontalan kis (*cenzúra*) vagy!-húzta résnyire a szemét..és..a többire nem emlékszem. Mielőtt még lehunyhattam volna a szemem, láttam, hogy a fiúk elfutnak, és Milcy felemel.
-Nem lesz semmi baj! Érted? Liza?? Elisabeth!-zokogta, de nem válaszoltam. Nem tudtam. Éreztem, ahogy a fájdalom átjárja a testemet, és ez elgyengített. Tudtam, hogy meg fogok halni. Éreztem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése